Noha az angolok bárhol és bármikor készek teázni, az arab világban pedig kifejezetten a nyári hőség ellenszereként isszák a forró teát, nekünk itt Magyarországon mégiscsak a hideg őszi-téli időszak beállta hozza meg a kedvünket egy-egy csésze jó meleg teához. A teának amellett, hogy nagyon jóleső tud lenni, fajtájától függően számos kedvező hatása is van, amiért érdemes belőle minél többet fogyasztani.

Az igazi zamatos tea szálas teából készül

Fekete teák

A teafélék legklasszikusabb fajtája a fekete tea, mely az Ázsiában őshonos teacserje szárított leveléből készül – csakúgy, mint a zöld és a fehér tea. Azoktól eltérő erőteljes, markáns ízét-illatát és sötét színvilágát a feldolgozása során alkalmazott fermentálási folyamatnak köszönheti. Termőterülete alapján a legjelentősebb fajtái a kínai tea (legismertebb közülük a lapsang), illetve az indiai darjeeling és az assam. Az évszázadok során sok teakeverék márka is klasszikus branddé vált, így például a bergamott olajjal ízesített Earl Grey vagy a kicsit lágyabb, citrusos ízesítésű Lady Grey, illetve a markáns English Breakfast. Ezekből többnyire létezik szálas tea és filteres kiszerelés egyaránt.

Elkészítése

A fekete tea elkészítése alapvetően nagyon egyszerű, valójában azonban roppant körültekintést igényel, legalábbis ha mellékhatások nélkül szeretnénk kiélvezni minden zamatát. A filteres teát maximálisan forrásban lévő (100 °C) vízzel öntsük fel, és 2-5 percig áztassuk, ízléstől függően. Minél tovább ázik a tea, annál erőteljesebb, keserűbb lesz az íze, és annál több csersav és koffein kerül bele. A szálas tea angolos elkészítése szerint nagyjából egy púpozott teáskanál teát kell számítani egy bögréhez, illetve ha kannában nagyobb mennyiséget csinálunk, akkor még egy plusz kanálnyit úgymond a kannának. Öntsük fel forrásban lévő (90-100 °C) vízzel, és ízlés szerint áztassuk 3-5 percig.

Fogyasztása

A fekete teát fogyaszthatjuk önmagában, maximálisan érezve az aromáját. Természetesen a csersavasságot csökkenthetjük egy kis tej vagy citrom hozzáadásával. Ízesíthetjük cukorral vagy mézzel – különösen a téli időszakban tud rendkívül jólesni egy citromos-mézes fekete tea.

Jótékony hatásai

  • koffeintartalmának köszönhetően élénkít, ám megközelítőleg feleannyi koffeint tartalmaz, mint a kávé;
  • csökkenti a stressz-szintet;
  • antibakteriális hatásának köszönhetően javítja a szájhigiénét, védi a fogakat;
  • magas antioxidáns-tartalma megköti a szabadgyököket, erősíti az immunrendszert, rákmegelőző hatású;
  • védi a szívet: csökkenti a vérnyomást és a koleszterinszintet, segít megelőzni a sztrókot.

Zöld teák

A zöld tea szintén a teacserje leveléből készül, ám a fekete teától eltérő feldolgozási technológiájának köszönhetően lágyabb ízvilágú és „gyengébb” teafajta, ami többet megőriz a jótékony antioxidánsokból. Legfontosabb termőterülete Kína és Japán.

A zöld teát általában ízesítés nélkül fogyasztják.

Elkészítése

Bögrénként egy teáskanálnyi szálas teát forró, de nem forrásban lévő (kb. 80 °C) vízzel öntsünk fel. Az áztatás a kívánt erősségtől függően 1-3 percig tart.

Fogyasztása

Hagyományosan önmagában fogyasztják, de mézzel-citrommal ízesítve is kiváló.

Jótékony hatásai

Hasonlóak a fekete teáéhoz, ám mivel kevesebb feldolgozáson megy át, ezek még erőteljesebben érvényesülnek: élénkít, serkenti az agyműködést, immunerősítő, rákmegelőző, védi a fogakat, és segít a szív- és érrendszeri betegségek megelőzésében.

Gyümölcsteák

Nagyon népszerűek hazánkban a gyümölcsteák is, amelyek különböző aszalt gyümölcsdarabok, szárított virágszirmok és levelek keverékéből állnak – klasszikus teacserje levelet (teafüvet) nem tartalmaznak. Gyakori összetevője a hibiszkusz, alma, csipkebogyó, áfonya, szeder, citrusfélék stb., amik többsége gyógyhatással is bír. A gyümölcsteákból is létezik filteres, valamint zacskós kiszerelés egyaránt – míg az előbbi egyszerűsíti az elkészítést, az utóbbi jellemzően minőségibb és teljesebb teázás élményt nyújt. Amire vásárláskor érdemes odafigyelni: sok gyümölcstea-félét aroma adagolásával is ízesítenek, míg másokba keleti fűszernövények (fahéj, szegfűszeg, kardamom stb.) kerülnek – ezek szintén természetes anyagok, de ha szeretnénk tisztán csak az összetevők ízharmóniáját élvezni, vásároljunk aroma nélkül készült teakeveréket.

A gyümölcsös teák igazán különlegesek.

Elkészítése

A gyümölcsteák elkészítése hosszabb időt vesz igénybe, mivel itt legalább 5-15 perc kell a virág- és gyümölcsaszalványok kiázásához.

Fogyasztása

Bármilyen formában és bármikor fogyaszthatjuk: melegen és jégbe hűtve, magában vagy mézzel-citrommal, akár egy kis frissen reszelt gyömbérrel, menta- vagy citromfűlevéllel megbolondítva.

Jótékony hatásai

Ez nagyban függ az összetevőktől, de ami biztos:

  • nem tartalmaz koffeint, így nem stimulál, gyerekek is fogyaszthatják,
  • jellemzően nagy a vitamin-, antioxidáns- és ásványianyag-tartalma.

Gyógyteák

A herbateák szárított gyógynövényekből készülnek, melyek igazolt gyógyhatással bírnak. Ezeknek se szeri, se száma, ám van néhány széleskörűen elterjedt fajta: például a kamilla, citromfű, csalán, csipkebogyó, bodza, echinacea, kakukkfű, cickafark, stb.. Egyes betegségekre kaphatók speciálisan összeállított keverékek is. A gyógyteák kúraszerű, azaz hosszú időn át tartó rendszeres fogyasztása csak hozzáértő szakember által elrendelt módon és ideig javasolt, ízesítés nélkül, önmagában. 

Az olyan általánosabb hatású teák, mint a csipkebogyó vagy a hársfa tea azonban rendszeresen is fogyaszthatók pusztán élvezeti és egészségmegőrző célból, illetve alkalmi házi kúraként bevethető egy-egy kakukkfű- vagy kamillatea. Elkészítési módja mindegyiknek más és más, kövessük a csomagoláson lévő utasítást. A kamillához és a nem gyógykúra céljából fogyasztott herbateák többségéhez a citromos-mézes ízesítés jól illik.